Slideshow image

Megújuló Római Katolikus templomok a Mátraalján

Az Európai Unió Vidékfejlesztési programjának segítségével 2011. december havában a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódva, két településen is a felújított templomokban tartották az ünnepi szentmisét.

 

2011. december 11.
Markaz Római Katolikus templom
Markazi Római Katolikus Egyházközség az EMVA III. tengely vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatásból valósította meg a templombelső felújítását, amely során új dísztő festést kapott az épület belseje, valamint megújult a villamos hálózat.

Az épület mintegy 12 millió forintból való felújítás eredményeként újult meg.
A projekt ünnepélyes átadását és egyben felszentelését jelentő szentmisét Dr. Ternyák Csaba Egri érsek vezette.
A projekt átadáson, az ünnepi szentmisén rész vettek a környező települések egyházközségeinek vezetői és képviselői is.
A projekt átadás során ünnepi beszédet mondott Balász József országgyűlési képviselő, aki méltatta az EU-s projekt jelentőségét a falu és a térség életében

 

 

2011. december 18.
Szűcsi Római Katolikus templom
Szűcsi Római Katolikus Egyházközség az EMVA III. tengely „vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatásból” valósította meg templom megközelíthetőségét biztosító külső felújítását, amely során a templomot körülvevő burkolatok és a csapadékvíz elvezetés került felújításra.
Az templom épületét körülvevő burkolat cseréje és a csapadékvíz elvezetés felújítása mintegy 14 millió forintból valósult meg.
A projekt ünnepélyes átadását és egyben felszentelését jelentő szentmisét Dr. Ternyák Csaba Egri érsek vezette.
A projekt átadáson, az ünnepi szentmisén a résztvevők megtöltötték a templomot.
A projekt átadáson, az ünnepi szentmisén vendégként rész vettek a település önkormányzatának képviselői, Berta István polgármester, Dr. Vitovszki Mária jegyző, és a környező települések egyházközségeinek vezetői és képviselői is.
A projekt átadásával jelentős fejlesztés valósult meg a falu és a térség életében.
Dél-Mátra Közhasznú Egyesület